Öko-aktualitások
Környezetvédelmi projektnap - Képes összefoglaló a programokról
Június 5. a környezetvédelmi világnap. Iskolánk ebben az évben ezt a napot projektnappal tette emlékezetessé és hasznossá.
Az előkészületek során az osztályok 2-2 csoportot alakítottak ki, és megkapták előzetes feladataikat: 1-1, a környezetvédelemmel kapcsolatos témakörből kellett felkészülniük. A kiadott témák kapcsolódtak az adott csoport projektnapi tevékenységéhez. Feladat volt fényképek készítése is, és a program végén az eredmények és események bemutatására egy poszter és egy digitális prezentáció segítségével. A posztereket az aulában helyeztük el, így mindenki láthatta a többiek munkáját. A plakátokat és a bemutatókat 3 tagú zsűri értékelte. Az eredményekért kapott pontok az egész éves zöldpontgyűjtő verseny utolsó pontszámát jelentették.
Akadályverseny (9.Ny, 9.A, 9.B, 10.A)
(Képek a 9.A prezentációjából)
8 csoport, a "kicsik" akadályversenyen vettek részt, mely az iskolából indult menetlevél készítéssel. A további állomások a Himnusz szobornál, a Szépjuhásznénál, Kis-Hárs-hegyen a Makovecz kilátónál és a Nagy-Hárs-hegyen a Kaán Károly kilátónál voltak.
2. állomás: A Himnusz szobornál az energiával kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk a csapatoknak a környéken elrejtett információk segítségével . |
3. állomás: A Kis-Hárshegy lábánál vízzel kapcsolatos feladatok voltak. |
4. állomás: A Makovecz-kilátónál a zöldkörnyezettel kapcsolatos keresztrejtvények várták a csapatokat. |
5. állomás: A Kaán Károly kilátónál jelmondatokat kellett találni a környezetvédelemmel kapcsolatos plakátokhoz |
6. állomás: A poszterek elkészítése és kiállítása az iskolában. |
Védett területek Budakeszin: (11.A 1.) Budakeszi védett területeinek, Mamutfenyők, Nádas tó, Bodzásárok bejárása Weiperth András (Budakörnyéki Natúrparkért Egyesület) vezetésével. |
Hagyományos, környezetbarát háztartás és kozmetikai szerek (11.A 2 és 11.B 1)
A német nemzetiségi tájházban Nádas Anna tanárnő tartott másfél órás foglalkozást a csoportoknak. |
Komposztáljunk! (11.A 2.) |
Csapadékvízhasznosítás (11.B 1.)
A BDL Környezetvédelmi Kft. bemutatója és beszélgetés az előadóval a csapadékvíz hasznosításáról.
Élőgépes szennyvíztisztítás (11.B 2.) Látogatás Telkin a szennyvíztisztítóban és az Öreg Tölgy tanösvényen. |
Vásároljunk ökoterméket! (12.B 1.)
Látogatás a Zöld Boltban Budapesten (1126 Kiss János altábornagy u. 35.).
Szelektív hulladékkezelés (12.B 2.)
Somlóvári Józsefnénak, a Közbiztonsági, Környezetvédelmi és Közellátási Bizottság elnökének előadása a Budakeszi önkormányzat környezetvédelmi programjáról, a hulladékkezelésről. A beszélgetés után a város szelektív hulladékgyűjtési pontjainak feltérképezése. (használt sütőolaj leadás a MOL-nál, lejárt szavatosságú gyógyszer leadása a gyógyszertárban, használt ruha, üveg, elem gyűjtőhelyek, ?)
Ide vagy a képre kattintva a poszterek nagyobb méretben is megtekinthetők.
A csapatok által készített bemutatók letölthetők pps formátumban:
9.Ny1, 9Ny2, 9A1, 9A2, 9B1, 10A1, 11.B1, 11B2, 11A