Közösségi szolgálat
Menettúra a katonasírokhoz
A Budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium tanulói ápolják a város határában elesett honvédek emlékét.
Az őszi nyirkos, hűvös délután ellenére november 5-én maroknyi, ám annál kitartóbb csapat indult útnak a Nap-hegyi katonasírok felé Pénzes Kálmán mezőőr vezetésével. Az iskola tanulói a Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület által szervezett közösségi szolgálat keretén belül vállalták a város határától mintegy 4-5 km-re, az erdő mélyén fekvő sírok megtisztítását. Halottak napját követően a diákok letakarították a lehullott ágaktól, falevelektől az emlékhelyet, majd gyertyagyújtással, főhajtással tisztelegtek az ismeretlen katonák emléke előtt. A megemlékezést a Himnusz közös eléneklésével zártuk.
A második világháború során a budai várból kitörő katonák az ostromgyűrű áttörésével próbálkoztak elérni saját vonalaikat. A hadműveletben többezer katona lelte halálát. A Buda környéki erdők több helyen rejtenek katonasírokat, amelyekkel emléket állítanak az elsetteknek. A telki út melletti erdőben három magyar honvéd sírja áll.