Közösségi szolgálat
Közösségi szolgálat - BVZ biciklitúra
Budavidék Zöldút Szövetség ? tavaszi biciklitúra 2013. 05. 11.
Diákjainkra is érvényes a köznevelési törvénynek az az előírása, hogy 2016-tól az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele a gimnáziumi évek alatt elvégzett, összesen 50 óra közösségi szolgálat megléte. Ennek keretében a diákok elsőként a BVZ tevékenységébe kapcsolódtak be. Áprilisban a Páty-Budajenő közötti szekérút feltárását követő hulladékgyűjtésben vettek részt 19-en a 10.B osztályból. Az így rendbe tett zöldút felavatását jelentő, május 11-re tervezett biciklitúra szervezésében, az előkészítésben és a lebonyolításban szintén diákjaink segítettek.
Sajnos az időjárás nem volt kegyes a rendezvényhez, így 1 nappal a túra
időpontja előtt a programot hivatalosan lemondták. Másnap reggel azonban az elszánt biciklisek a környék néhány településéről
mégis nekivágtak, dacolva az esővel és a sárral, eltekertek Pátyra. Itt a fogadásukra kissé átalakított programmal készültek a szervezők, s bár kisebb létszámú társaságnak, de igen jó hangulatú, tartalmas együttlétet sikerült összehozni.A biciklitúrához kapcsolódva a 9.A és a 10.B osztályokból 6 diákunk segített az előkészületekben a kisgyerekek részére menetlevelek és az állomásokat jelentő képek elkészítésével, melyeket a népi játékokhoz kapcsolódó akadályversenyen használtak. Mivel május 10-e a madarak és fák világnapja, így ehhez és a Zsámbéki medencéhez kapcsolódó rejtvényt készítettek diákjaink. A rendezvényre az ökoiskolai zöldpontgyűjtésünk részeként készített madaras és fás műveltségi totót is elvittük, ez a felnőtteknél aratott nagy sikert. A kitöltésért és a népi játékokon való részvételért a BVZ jóvoltából csokoládé volt a jutalom. A rejtvények kiértékelésében, a menetlevelek ellenőrzésében és a jutalmak átadásában 4 nagysanyis diák segédkezett.
Sajnos résztvevőként több diákunkkal nem találkoztunk a rendezvényen, pedig a programok igen változatosak és színvonalasak voltak. Lehetett lovagolni, volt zoknicsata a PÁKICS szervezésében, íjászkodhattak az arra vállalkozók, meg lehetett nézni a hüllőkiállítást, és a felnőttek borkostolással egybekötött sétát tehettek a pátyi pincehegyen. A Magyarok Szövetsége pátyi szervezete arról is gondoskodott, hogy mindenki finom ebédet ehessen, volt raguleves és bukta.
Reméljük, a következő alkalommal már az időjárás is segíti ennek a nagyon kellemes és fontos hagyománynak a továbbélését, s akkor újra szívesen veszünk részt szervezőként, segítőként, túrázóként.
(Összesen 76+42=118 órát dolgozott 26 diákunk a szekérút feltárásban és a biciklitúrához kapcsolódóan.)