2092 Budakeszi, Széchenyi u. 94.   Tel: 06 (23) 451-550   E-mail: nsjgtitkar@gmail.com

Tanévkezdés a Nagysanyiban!

„Bátorság. Indulj. Meg ne torpanj.
Ne kérdezd, hogy a célod hol van.
Köss könnyű kendőt, köss sarut.
Ki tudja, meddig visz az út.”

Újra együtt vagyunk az iskolában, hiszen szeptember 1-je a nyár végét, a tanulás kezdetét jelenti.

Szeretettel köszöntjük az újakat, a „kicsiket”, a 9.NyA osztályt és osztályfőnöküket, Görög Márta tanárnőt, és a 9.NYB osztályt, és osztályfőnöküket, Rimóczi Tamás tanárurat.

Minden diákunknak, tanárainknak és dolgozóinknak sikerekben gazdag tanévet kívánunk.

Igazgatónőnk köszöntő beszédében a gólyákhoz intézte első gondolatait:

„Érezzétek otthonotoknak iskolánkat, családotoknak az osztály- és iskolaközösséget: vigyázzatok rá, szépítsétek, gondozzátok! Az ismerkedésben, beilleszkedésben sokat segít majd nektek a hagyományosan a Velencei Ifjúsági tábor területén rendezett gólyatáborunk, ahol három napot tölthettek együtt ezen a végzős diákjaink által szervezett gólya-hétvégén.”

Hagyományainkhoz híven az igazgatónő átadta az iskolai elismerést annak, akit az iskola közössége, a tantestület méltónak talált: A Budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium kiváló tanulója díjat 2022-ben Juhász Balázs volt 12.B osztályos tanulónak ítélte oda a tantestület ajánlása alapján az iskolát támogató PRO EDICATIONE alapítvány kuratóriuma. Balázst kitűnő tanulmányi eredménye, céltudatos, kitartó munkája tette méltóvá az elismerésre. Balázs jelenleg az ELTE Nemzetközi Gazdálkodás karának elsőéves hallgatója. Gratulálunk neki a sikeres felvételijéhez, és az eddigiekhez hasonló eredményeket kívánunk az egyetemi tanulmányai során is.

Az ünnepélyes tanévnyitón adtuk át A Budakeszi Nagy Sándor József Gimnáziumért díjat Dr. Temesváry Kriszta szülőnek, megköszönve a szülői munkaközösség tagjaként, 5 éven keresztül végzett segítő munkáját. Kriszta éveken  keresztül volt tagja és elnöke az iskolaszéknek,  emellett az osztályközösségben is többször vállalt feladatot. Reméljük, még több éven keresztül számíthatunk az együttműködésre!

A megnyitón az elkövetkező időszakra utalva elhangzott az az örömhír, hogy az idén több alkalommal is sor kerül majd külföldi utazásra az Erasmus+  nemzetközi pályázat keretén belül. A futó pályázat témája: Érzelmi nevelés – jótékonyság és önkéntesség.

Örökös Ökoiskola vagyunk, az ökotevékenységek értékelését minden évben zöldpontgyűjtő verseny formájában végezzük el. Ennek győztes osztálya az Öko-osztály cím elnyerése mellett egy vándordíjat vehet át, amit az osztálytermében állíthat ki a következő tanévben. A jutalom részét képezi az a lehetőség, hogy az osztály az ősz folyamán egy tanítási napot ökotémához kapcsolódó projektnap formájában, külső helyszínen szervezzen meg. A tavalyi zöldpontgyűjtő verseny győztese a jelenlegi 9.A osztály, osztályfőnőkük Vincze Jutta tanárnő.  Gratulálunk!

A nyár folyamán tisztasági festés történt a tornateremben, és a 24-es terem is új színt kapott. Elkezdődött iskolánk több mint 40 éves zuhanyzóinak és öltözőinek felújítása. A szülők az elmúlt tanévben csempejegy akciót hirdettek azért, hogy elindulhasson a munka. Április végéig majdnem 1,5 millió forint gyűlt össze erre a célra. Az iskolát támogató Pro Educatione alapítvány kiegészítette ezt az összeget 3,5 millió forintra. A Budakeszi Önkormányzat és az Érdi Tankerületi Központ szintén hozzájárult 3-3 M forinttal a kivitelezéshez. Nagyon örülünk a hármas összefogásban létrejövő, több. mint 9.5 millió forintos beruházásnak. És köszönjük minden hozzájárulónak a segítséget, ami lehetővé tette, hogy a már vállalhatatlan állapotú zuhanyzóink megújuljanak. A befejezésre még várnunk kell, de már csak egy keveset!

Nagy szükségünk van közös élményekre, arra, hogy együtt sikerüljön valami jót csinálni, valami hasznosat, valami építőt. Ehhez kérjük mindenki segítségét és részvételét, hogy bármilyen is legyen a helyzet, hozzuk ki belőle a legtöbbet!

Igazgatónő útravalóként ezzel zárta beszédét:

A próbák az életünkben szinte folyamatosan jelen vannak. A teljesítésben központi kérdés a kitartás, a hit.”

Mindenkinek sok sikert kívánunk a 2022/2023-as tanévre!

 

„Indulj. A többit rád hagyom.
A táska leng a válladon:
az ellensúlyról énekel,
miközben lelked égre kel.”

(Szabó T. Anna: Útravaló)

 

Lengyel-Szász Izabella

NSJG cimer nevvel

Cím: 2092 Budakeszi, Széchenyi u. 94.
Telefon: (23) 451-550
Fax: (23) 451-506
Vezető: Borók Edit 
Honlap:  
e-mail: nsjgig@gmail.com
OM kód:  032548

 

 

Megközelíthetőség

  • A Széll Kálmán térről induló 22-es vagy 22A BKK busszal - ekkor a budakeszi Városháza megállónál kell leszállni.

vagy

  • A 222-es BKK busszal  a Gimnázium megállóig kell jönni.

Search