November 20. - A gyermeki jogok világnapja

Vasárnap (11.20.) volt a Gyermeki Jogok Világnapja, ugyanis az ENSZ 1989-ben ezen a napon fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt. Ebből kifolyólag az iskolában erről szólt a szerdai napunk, sok érdekességet tudhattunk meg.
Először Vita-körön merült fel ez téma. A Vita-kör egy tavaly óta működő közösség, aminek ötlete egyik diákunk fejéből pattant ki, és Mergenthaler tanárnő illetve Rimóczi tanár úr karolta fel. Általában néhány heti rendszerességgel gyűlünk össze, amikor különböző izgalmas témákban fejthetjük ki véleményünk, és fejlődhetünk mind vitatkozásban, mind egymásra figyelésben és mások véleményének tiszteletben tartásában. Akár izgalmas társasjátékokat játszunk, akár beszélgetős gyakorlatokat végzünk, az alkalmak mindig jó hangulatban telnek. A legutóbbi Vita-körön tehát a Gyermekjogokról beszélgettünk, és tanáraink beavattak minket az ötletükbe, miszerint csinálhatnánk valami iskolai szintű eseményt ennek tiszteletére. Ennek eredménye lett a szerdai nap, amikor sok gyermekjogi aktivistáról tudtunk olvasni egy mozgó kiállításnak köszönhetően, az aulában pedig fotókat láthattunk gyerekekről a világ különböző tájairól. Aznap minden szünetben zene szólt, amik szintén a jogokhoz kapcsolódtak. Volt egy üzenőfal is, ahova bárki felírhatta, hogy számára melyik jog a legfontosabb. A figyelemfelhívó kártyák rajtuk a jogokkal már Vita körön is előkerültek, szerdán pedig az üzenőfal körül voltak kiragasztva, és már csak elolvasni is érdekes volt őket. Ezek azóta is megtekinthetők a folyosón. Egy Kahoot játékra is sor került a nap folyamán, amiben megdöbbentő számadatok szerepeltek.
Bízunk benne, hogy néhány hasonló alkalom után még többen fognak érdeklődni a téma iránt!
Körber Zita és Tekus Borbála (11.B)




