Határtalanul logó

Comenius projektek

Közösségi szolgálat - szekérút tisztítás

Iskolánkban a törvényben előírt 50 órás közösségi szolgálatot a 10.B osztályos diákok kezdték el először teljesíteni. Április 6-án szombaton a gimnázium ökoiskolai partnerének, a  Budavidék Zöldút Szövetségnek szervezésében hulladékgyűjtésben vettek részt.

 

A BVZ tevékenységének elsődleges célja összefüggő hálózattá alakítani a Zsámbéki-medencében élők által kerékpározásra már részben használatba vett mezőgazdasági földutakat, murvás erdei utakat, patak menti ösvényeket, régi főutcákat. Ennek a törekvésnek egyik állomása, hogy idén tavaszra elkészült a Telki-Páty közötti egykori szekérút zöldútként való feltárása. A munka során előkerült szemét összegyűjtését végezték diákjaink, az időjárás által nehezített körülmények között, a felázott talajon bokáig sárban taposva. Sokan ekkor szembesültek azzal, hogy milyen károkat okozhat az emberi felelőtlenség, a természetbe kidobott, soha el nem bomló hulladék megjelenése.

Reméljük, hogy aki részt vett ebben a takarításban, már jobban odafigyel a környezetére!

A munka nehézsége ellenére a diákok nagyon szépen dolgoztak, és remélhetőleg az együtt töltött szombat délelőtt is közösségi élményt jelentett, s nem bánták meg az ott töltött időt.

A munka során készült képek megtekinthetők a Galériában.

Az élmények feldolgozását egy fizika dolgozathoz kapcsolódó kérdés ? is segítette. A feladat és a diákok válaszai a ?dolgozat? képre kattintva elolvashatók.

adó 1%

 

 

JSN Mico template designed by JoomlaShine.com